Tartalomjegyzék
HANUKAI E-SPORT kupa
MTK Budapest – Dunántúl csapat mérkőzés
BBO versenyek
BBO versenyecskék heti eredmény
Online oktatás
Számlaszámok
HANUKAI E-SPORT kupa
Az MTK Budapest sportklub a MAZSIHISZ felajánlásával 2020. december 13-án megrendezte a HANUKAI E-SPORT KUPA versenyt.
A bridzs versenyen 10 csapat indult és teljes körmérkőzést játszottak, mérkőzésenként 6-6 leosztással. A versenyt az MTK Senior (Gál Péter – Fogaras András – Földi József – Jakab Sándor – Kuttner György – Zöld Ferenc – Demeter Gábor) csapat nyerte, az amatőr kategóriában a Pkék (Csurgai Márta – Grosmann Péter – Kovács Péter – Berkes Péter) érte el a legjobb eredményt.
A végeredmény és a cross IMP táblázat itt tekinthetőek meg.
MTK Budapest – Dunántúl csapat mérkőzés
A „profi” (főleg igazolt versenyzőkből álló) csapatok kategóriában az MTK Budapest és 3 dunántúli város (Győr, Székesfehérvár, Veszprém) 4 – 4 csapata (Győrből 2 csapat) 4 fordulóban játszik egymás ellen (minden csapat játszik az ellenfél összes csapatával). A harmadik fordulóra december 14-én került sor. Az állás és az eredmények itt láthatóak.
Az „amatőr” (főleg klubjátékosokból álló) csapatok kategóriában az MTK Budapest ellenfelei Törökbálint 1, és Székesfehérvár 3 csapata. Az 2. forduló december 10-én zajlott le, az állás és az eredmények itt láthatóak.
BBO versenyek
Mezei Katalin BBO versenyrendezési joga lehetővé teszi, hogy napi 3 verseny(ecské)t rendezzünk.Ezekre a versenyekre csak előzetes regisztráció után lehet bejelentkezni. Regisztrációra az info@palatinusbridge.hu email címen van lehetőség.
- 10.00 – 11.30: Délelőtti versenyecske, 12 leosztás;
- 14.00 – 15.30: Délutáni szieszta, 12 leosztás;
- 18.00 – 20.00: Esti dzsembori, 16 leosztás (keddenként is).
BBO versenyecskék heti eredmény
A 50. hét (december 7. – december 13.) győztesei
- Sápi Vilmos
- Honti László
- Sebes Gábor
A legjobb nem helyezett nemProfi (ebbe a kategóriába az örök mesterpont listán 2000 pont alattiak számítanak): Szatmári Zsófia (3. hete)
A heti összetett végeredmény itt nézhető meg. A heti győztesek listája itt látható.
Az összesítések győzteseit mindig a vasárnapi utolsó verseny után állapítjuk meg.
Online oktatás
Az online oktatás már több csoportban folyamatosan zajlik Mezei Katalin és Honti László vezetésével! Jelentkezni folyamatosan lehet Mezei Katalinnál: ☎: (06 29) 494–376, e-mail címén: mezhon@gmail.com, illetve a honlap levélcímén: info@palatinusbridge.hu.
A Palatinus Bridzs Klub támogatására adományokat ide lehet utalni:
- MEZEI KATALIN számlaszám:
MKB bank 10300002-10564966-49010014 - PALATINUS BE, elnök Honti László számlaszám:
MKB bank 10300002-10672137-49020011
erről a számláról fizetjük a rezsit, hogy majd ha vége az őrületnek, visszamehessünk az Újpesti rakpartra a saját kis klubunkba. Figyeld a Facebook-ot! Érdeklődni lehet: info@palatinusbridge.hu
küldés...